Csillagvizsgáló

Tibi Hooligans sorozat 2. A Hooligans tagjait bemutató sorozatunk első részében Csipát ismerhettétek meg egy kicsit közelebbről. Most Tibivel, a csapat alapító-dalszerző-gitárosával beszélgettünk a kezdetekről, a sikerről és a kritikákról. Popcorn: Ha jól tudom, Endivel 8 éves korotokban kezdtetek el zenélni. Honnan jött az ötlet? Tibi: Gyerekkori barátok vagyunk, mert a szüleink összejártak. A zenélés onnan jött, hogy láttuk az A Hard Day’s Night című Beatles-filmet, és annyira nagy hatással volt ránk, hogy eldöntöttük, zenészek leszünk. Persze akkor még semmi konkrét dolog nem történt, mert az embert gyerekkorában a kalózok meg a hajóskapitányok érdeklik. P: És az "első koncert" 9 éves korotokban? T: Azt hiszem, valami farsang volt, vagy ilyesmi, ahol mindenkinek be kellett mutatnia egy produkciót. P: Mivel léptetek fel? T: Természetesen saját számmal. Az Anyám, édes drágával, meg az Ildivel. Volt egy erősítő, arra rákötve két gitár. Az énekes meg egy hangosbeszélőbe énekelt. P: Honnan voltak hangszereitek? T: Kölcsönkértük őket. Endinek volt egy akusztikus gitárja, az apja postás kollégája pedig egy zenekarban muzsikált, és tőlük nagy nehezen kikönyörögtük a Vermona erősítőjüket. P: A Elektromos rock nevű korai formáció után mint Ramses kezdtetek el zenélni. Aztán bevonultatok katonának. Ez nagyon kettétörte az akkori terveiteket? T: Az igazság az, hogy igen, mert akkor már felléptünk az Ossiannal egy pesti nagykoncerten, és pont csak egy kis lépés hiányzott, hogy jó helyen legyünk. P: Milyen emlékeid vannak azokról az időkről, amikor feljöttetek Pestre? T: Hú, szörnyű, egy olyan csapatba kerültünk, amiről nem is akarok beszélni. P: A Dance-re gondolsz? Miért volt annyira rossz? T: Nem éreztem sajátunknak a zenét, de azért koncertről koncertre játszani kellett. P: És hogy boldogultatok? T: Csipa, az akkori basszusgitárosunk és én béreltünk egy egyszobás, galériás lakást – Endi valami nőnél lakott –, és elég lazán vettünk mindent, de aztán rájöttünk, komolyabban kell vennünk a zenélést. P: Ha már gyerekként tudtátok, hogy zenészek akartok lenni, miért nem kezdtetek el zeneiskolába vagy tanárhoz járni? T: Vidéken nagyon kevés lehetőség van erre. De mivel megjelentek oktatókazetták, fejlesztettük magunkat. Végül is hivatásos zenészek vagyunk, mert van róla papírunk. Nekünk ugyanis még vizsgáznunk kellett, hogy zenélhessünk. P: Elméleti tudás nélkül nehezebben tanultál meg dalokat írni? T: Van egy Zengitár nevű könyv, amiben benne vannak az alapok, de nem hiszem, hogy sok függ az elméleti tudástól. P: Hogyan születik meg egy dal? T: Leülök gitározni, jön egy dallam, elkezdek hozzá dúdolgatni, és felveszem videokamerával. Demoszinten megcsinálom a számot, és megmutatom a többieknek. P: Előfordul, hogy megírsz egy számot, és a többieknek nem tetszik? T: Inkább az szokott megtörténni, hogy eleinte nem bíznak benne, de amikor már készen van, akkor már büszkén vállalják. P: Meddig felügyeled a számok elkészültét? T: Én folyamatosan a stúdióban vagyok, és az utolsó pillanatig felügyelem a munkákat. Amikor nem ellenőriztem a dolgokat, sosem tetszett igazán, és akkor nagyon idegesített. Főleg az első két lemeznél voltam így, és akkor rájöttem, oda kell figyelnem, különben nem az van, amit szeretnék. P: Dalszerzőként elég sok múlik rajtad, és gondolom, a kritikák is rajtad csattannak. T: Annyira rossz kritikákat azért nem szoktam kapni. P: Sokan azt kifogásolják, hogy az első két lemez jóval keményebb, mint az utóbbiak. Ez szerintetek is így van? T: Attól függetlenül, hogy dallamos számokat játszunk, egyre keményebb mindegyik lemez. Egy dallamos számot sokkal nehezebb megcsinálni, mint egy keményrock-számot, amin nem sok hangszerelési dolog van, és akár pár óra alatt össze lehet hozni. De akik ezzel a keménységgel jönnek, azok nem is ismerik a lemezt, csak a klipeket. Ezekkel mi nem is foglalkozunk. P: És ti hogy érzitek, jobb lett a Vírus, mint a Szenzációt? T. Más lett. Én mindegyik lemezünket nagyon szeretem, főleg az utolsó hármat. P: Mennyiben változtál azóta, hogy sztárok lettetek? T: Nem hiszem, hogy sokat változtam volna. P: De gondolom, most már sok mindent megengedhettek magatoknak, amire korábban nem futotta. T: Régen volt olyan, hogy elmentem egy kirakat előtt, és azt mondtam, ,,de jó lenne abban a pólóban fellépni", de azt kellett magamnak mondanom, ,,nem, ugyanabban lépsz fel, mint a múltkor!" Ma már ez szerencsére nincs. P: Elköltöd a pénzt, vagy inkább spórolós vagy? T: Rengeteget költök, de azért félre is teszek. P: És mit szeretnél venni a félretett pénzedből? T: Egy házat stúdióval.