A Játszom és a Királylány után igazi, vad rockdalból készítettek klipet a huligánok. Mivel a zenekar pályafutása alatt összesen 13 sztoriklipet készítettek, a 3 arculatvideóval szemben, most is image típusú készült.
Az Újpesti Bőrgyár épületében, összesen 7 helyszínen vették fel az anyagot. A koncepció az volt, hogy mindenkinek úgy kellett viselkednie, mint a koncerteken, tehát végig ugráltak, mozogtak a fiúk. Abban a jelenetben, ahol a tetőn játszanak, a levegő mozgását egy erős szélgép segítségével idézték elő.
A csattanó pedig az, hogy ez az erős szél ,,levetkőzteti" őket: Tibiről a gatyát fújja le, úgy, hogy majdnem az alsóját is elveszti, Csipáról a póló kerül le, Nobinak a sapkája repül el, és Endi, mivel a dob mögött ,,szélvédett" helyen van, csak a dobverői kelnek útra. Kattints arra a képre, amelyiket nagyobb méretben szeretnél megnézni!
|